Miért pont róluk csinálsz oldalt?

Véleményem szerint, a Lacrimas Profundere az egyik legalulértékeltebb banda Európában. Nyugodtan le lehet szedni róluk a HIM-klón jelzőt, mert régen kiléptek az árnyékukból, sőt, az utóbbi lemezzel (2013, Antiadore) messzemenően lekörözték őket. A Tears on Tape gyengébb, mint az elődei. 

Sajnos nagyobb reklámot pont akkor kaptak, mikor Chris kilépett, majd Peter is, rá egy évre pedig kijött a Songs for the Last View, ahol már Robot is hallhattuk, és akkor több hideget kaptak, mint meleget.

Chris vagy Rob?

Mindkettő. Én ebből nem csinálok hisztit/fesztivált, hogy melyiknek van jobb hangja, kinek van több élettapasztalata a szövegekhez. Egy huszonéves is tud olyan szöveget írni, mint egy harmincas. Ugyanúgy imádom hallgatni az első négy albumot, mert van valami varázs abban a gothic doom vonalban, ami mára rock 'n' sad lett, mint az újakat, a „Rob-korszakban” születetteket.

Kicsit padlóra vágott, mikor Chris kilépett, de nem fogadtam ellenkezve Robot. Eleinte tényleg szokatlan volt a hangja, mert a lemezeken direkt magasítanak rajta, hogy ne lehessen összekeverni Chrisével. Mára azonban meg tudom különböztetni a kettőt, még akkor is, ha gyakran hallom egyszerre őket. A Songs for the Last View album erre kitűnő példa.

És még mindig van egy kicsi kétely bennem, hogy Chris a következő albumokra visszatér-e énekelni, szöveget írni. Eddig nem csalódtam, és nem akarok a továbbiakban sem.

Az első találkozás zeneileg

2006-ban már ismertem a nevüket, és a Filthy Notes for Frozen Hearts mai napig a kedvenc albumom, ha említenem kell egyet is tőlük. Hetedik album is, pláne, és ezt mondják a legerősebbnek is. Akkoriban azonban nem foglalkoztam velük annyit, hogy megérjen egy oldalt, de bármilyen zenei oldalam is volt, megemlítve mindenképpen voltak.

Nagyobb szerelembe esésem a zenéjük iránt 2008-ban történt, ez azóta is töretlen. Minden album különleges, és nagyon szépen látható a fejlődésük lemezről lemezre. Megéri őket hallgatni, a kritikákkal meg nem kell foglalkozni. Az már egyéni vélemény, ha valakinek ezért meg azért nem tetszik.

Az első találkozás élőben

Sajnos a 2009-es dieselbeli bulijukra nem tudtam eljutni, így 5 évet kellett várnom, mire visszatértek hozzánk 2014. novemberében. Izgulós fajta vagyok, így aztán hiába álltam velük szemtől szemben (Oliverrel pont nem, így is csak később tudtam meg, hogy a buszban volt végig), félénk kis nyuszika voltam, pedig egyikük sem akart megenni X"D. Mindenki közvetlen volt, nem küldtek el egy nemleges válasszal, ha egy fotó rossz lett esetleg, sőt, Rob még volt olyan rendes, hogy még egy fotót kaphattam csak vele. Sajnos Tony meg Oliver nincs meg, így remélem, legközelebb velük is tudok fotót készíttetni. Legközelebb mondjuk végig akarom ölelni mind az ötöt, bárki is legyen akkor a basszusgitáros és a dobos. Talán valami ajándékot is viszek nekik, hátha attól még többször jönnek :D.

Dream setlist

With Christopher and Rob! But it's just a dream... :(

1. Dead to Me
2. Lips
3. A Sigh
4. Sear Me Pale Sun
5. And God's Ocean
6. The Letter
7. Dear Amy
8. Evade
9. Antiadore
10. A Love That Doesn't Care
11. Dead Heart Serenade
12. Burn
13. Be Mine in Tears
14. Without
15. A Pearl
16. Sweet Letter C
    ----
17. Again It's Over
18. My Release in Pain
19. Ave End

Relikviák (később képekben)

• A lemezeik begyűjtése folyamatban van, egyelőre a Fall, I Will Follow van meg eredetiben.
• A 2014.11.12-ei düreres buli számlistája és a jegye dedikálva.
• Van közös fotóm az ikrekkel és Robbal.
• Öcsém még anno lefestette a logójukat nekem, így az is a szobámat díszíti.
• Egyetlen egy cikkem van róluk még egy 2010-es Hammerworldből.
• Van egy füzetem, ahova a The Grandiose Nowhere-ig le vannak fordítva magyarra a dalszövegek. A teljes Antiadore és még 4-5 dal azonban hiányzik, de igyekszem pótolni a hiányosságaimat.

Listen to the end?

Absolutely! ;)